
Jószomszédok Parki Partyt tartottak Csácsbozsokon
Az itt élők 27-dik alkalommal gyűltek össze. A jó hangulatú, beszélgetős est immár a városrészi programok része lett és illeszkedik a Szent István-napi ünnepségsorozathoz. Ezt elismerve, a helyi önkormányzati képviselő a megnyitón oklevelet adott át a civileknek. Ehhez közel kétszázezer forintot is felajánlott, amit a tervek szerint kirándulásra fordítanak. A park fejlesztésére is forrást biztosítanak, így a közeljövőben egy fedett közösségi helyiséget építenek.
Sokszor helyezzük a hangsúlyt arra, hogy nyilván jó út, jó járda készüljön, legyen játszóterünk vagy éppen másféle módon is szépüljön a városrész. Legalább olyan fontos az is, hogy jó közösségek legyenek és ezek a közösségek – talán az a kulcsszó –, hogy összetartók legyenek. Segítsék egymást a mindennapi életben, barátkozzanak illetve, ha úgy kívánják, akkor a településrész vagy akár az itteni családok szervezzenek maguk köré olyan rendezvényeket, olyan eseményeket, ahol össze tud jönni ez a baráti társaság
– tájékoztatta portálunkat Herkliné Ebedli Gyöngyi, a településrész önkormányzati képviselője.
A gazdag természeti és kulturális értékekkel bíró településrészen ezen a napon családi kincskereső túrát tartottak, melybe több, más programelemet is beépítettek.
Operettválogatással, a gyerekeknek különféle játékokkal készültünk: tollaslabdával, kézműveskedéssel, családi kincskereső túrával a Tourinform iroda szervezésében. Zene szólt, táncolni lehetett, és a hagyományos lángos és babgulyás sem maradt el.
– mondta Éderné Vasáros Ágota főszervező.
A szervezők idén is kiemelt figyelmet fordítottak a dekorációra, mellyel igazi nyári hangulatot idéztek. A csácsbozsoki programok ezen a héten folytatódnak. Augusztus 19-én Szent István-napi ünnepséget, 20-án a Henye-hegyi kápolnában szentmisét tartanak.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg