2024.05.13., hétfő - Szervác, Imola napja
facebook
Keresés
Jézus feltámadását hirdették a körmeneten

Jézus feltámadását hirdették a körmeneten

2024. március 30., 21:20
Nagyszombat a húsvéti ünnepkör egyik legfontosabb napja a katolikus egyházban. A templomokban ilyenkor vigíliát tartanak, ahol szentmisével és körmenettel ünneplik Krisztus feltámadását.

A húsvéti gyertya meggyújtásával kezdődött a liturgia, amit a feltámadás tüzénél lobbantottak lángra. Ezzel egyidőben az addig sötét templomban is felkapcsolták a lámpákat, így érzékeltetve, hogy eloszlott a sötétség, amely Jézus halálakkor a világra borult. 

Az életet és Isten szeretetét hirdette a vigília. Először az Ószövetségből idéztek, majd az Újszövetségből tartottak prédikációt. Az eseményt Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök celebrálta. 

Az áldozatok bemutatása után a hívek gyertyáikkal a templom elé vonultak, majd kezdetét vette a körmenet. Stróber László apátplébános emlékeztetett: ilyenkor énekszóval és gyertyákkal hirdetik, hogy Krisztus feltámadt. 

Szöveg: Nagy Jenő

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
 

7xWC7xNbd7A
# Kapcsolódó galériák