
I. Zalaegerszegi Szalvétabörze és III. ZalaCon képregénybörze
A Zalaegerszegi Szalvétagyűjtők Köre első alkalommal rendezte meg börzéjét. Erre az alkalomra, illetve egyéves fennállásuk évfordulójára egyedi darabokat is készíttettek.
A gyűjtők főként a Dunántúlról érkeztek, ugye Zalaegerszeg egy kicsit kiesik a közlekedésből, és ezért inkább a Dunántúl. De Győr megyéből, Vas megyéből, Somogyból, Fejér megyéből. Természetesen Zala megyeiek vannak többségben, Budapestről is van, aki érkezett és hát a kollekció az változó. A több tízezrestől a pár száz darabosig
– számolt be Prokné Tirner Gyöngyi, a Zalaegerszegi Szalvétagyűjtők Körének vezetője.
Az általános mellett megyeszékhelyhez köthető kollekciót is bemutattak. Ezek a hatvanas-hetvenes évek helyi vállalataitól származnak, ezért egyediek.
Sopron mellől érkeztem, körülbelül 1000 csomag szalvétával. Otthon közel százezres a szalvétagyűjteményem. 20 éve gyűjtöm intenzíven, börzék kapcsán szokott a legjobban bővülni. A börzéken sok emberrel találkozunk, megismerkedünk, jó egy kicsit elbeszélgetni
– mondta el portálunknak Varga Endréné, gyűjtő.
A rendezvénnyel szomszédos helyiségben a III. ZalaCon képregényfesztivál és börze kapott helyet. A látogatók találkozhattak gyűjtőkkel, alkotókkal és még Pókemberrel is.
Elsősorban a képregény rajongóit várjuk, akik gyűjtik a különböző relikviákat, tematikus tárgyakat. Illetve az alkotók is jelen vannak, mert vannak olyan tárgyak, akik saját kezűleg készítik ezeket a képregénybörzére illő tárgyakat. Illetve van ugye Vári Tamás, aki képregényrajzoló, és helyben rajzol itt nekünk
- tájékoztatott Kiss Nikolett, a Keresztury Dezső VMK rendezvényszervezője.
Én most a Theo című képregényemet hoztam el, illetve rajzolok is itt helyben, úgyhogy tudok válaszolni képregényrajzolással és -készítéssel kapcsolatos kérdésekre. Én egy realisztikusabb ábrázolásmódot képviselek többnyire, amit a szuperhős képregényekből lehet ismerni
- fogalmazott Vári Tamás, zalaegerszegi kötődésű képregényrajzoló.
A kitelepülők között - mások mellett - kézművesek, szerepjátékosok és japán édességeket kínáló standok is várták a kicsiket és nagyokat.
Szerző: Marton Angéla
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
