
Gulyás Gergely tartott fórumot Zalaegerszegen
Nem lehet a bizonytalanra menni, most a biztos választás a jó irány, ami nem más, mint a Fidesz-KDNP által alkotott kormány Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán, a Fidesz helyi csoportelnöke. Szilasi Gábor országgyűlési képviselőjelölt köszönetet mondott a kormánytól kapott támogatásért, majd a jövőről beszélt.
A kampány során, január óta járom a választókörzetet. Most már közel 70 településen jártam, és tapasztalom, hogy sokat fejlődött a vidék. De azért még van hová fejlődni, és ezért fogunk dolgozni a következő évben, ha bizalmat szavaznak a nemzeti kormánynak és nekem is.
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyik legtöbbet fejlődő megyei jogú városnak nevezte Zalaegerszeget. Mint fogalmazott, sikertörténetet írt a város, s ez nagyban köszönhető az összefogásnak.
Azt remélem, hogy mindenki jó példaként tekint arra, hogy mennyit profitálhat egy város abból, ha a polgármesteri vezetés, a képviselő és a kormány azonos politikai erő által támogatott. Hiszen Zalaegerszegen valóban azt láttuk, a legnagyobb beruházásoktól, a Rheinmetall beruházásától kezdve a városi fejlesztéseken át, az hogy egy ilyen korrekt és jó együttműködés van a polgármester, az országgyűlési képviselő és a kormány között, az gyümölcsöző, az segíti a város ügyeinek gyors intézését. És segíti az is, hogy a város vezetésének van egy komplex elképzelése arról, hogy a városnak mire van szüksége.
A fórum – a köszöntőket követően – kötetlen formában folytatódott, ahol kérdések feltevésére is lehetőség nyílt.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg