2024.05.09., csütörtök - Gergely napja
facebook
Keresés
Generációk találkozása – rendhagyó program a pózvai szociális intézményben

Generációk találkozása – rendhagyó program a pózvai szociális intézményben

2023. december 19., 14:20
Rendhagyó programmal keresték fel a zalaegerszegi technikumok diákjai a Gondoskodás Integrált Szociális Intézményt. A lakókkal együtt készültek a karácsonyra: a szépkorúak a cukrásztanulók segítségével sütöttek, a deákosok útmutatásával pedig dekorációkat készítettek.

A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum, illetve a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vármegyei kirendeltsége közötti együttműködés több évre nyúlik vissza. Most új lehetőségeket kerestek.  

Zimborás Béla igazgatóval arról beszélgettünk, hogy tudnánk segíteni az adventi időszakban. Arra gondoltunk, hogy ne csak a hagyományos módon, hozzunk ajándékot, hanem szervezzünk közös programot az itt lakókkal, az ellátottakkal

- mondta el Vizlendvai László, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum főigazgatója.  

A közös programon linzereket sütöttek, képeslapokat és apró papírfenyőket készítettek. A munkafolyamatokban a Báthory és a Deák technikum tanulói segítették az időseket. A fiatalok műsorral is készültek. 

Zenés produkcióval érkeztünk, de nagy élményt jelentett, hogy az idősekkel kézműveskedhettem. Nagyon örülök és remélem a közös munka számukra is maradandó emlék lesz

- fogalmazott Prenner Anna, a ZSZC Deák Ferenc Technikum diákja.  

Remélem jelenlétünkkel segítettünk az időseknek abban, hogy ráhangolódjanak a karácsonyra

- erről már Szerencsi Alexandra, a ZSZC Báthory István Technikum tanulója beszélt hírportálunknak.

Ez az egyik legkülönlegesebb rendezvényünk, hiszen itt több szervezet és több intézmény vesz részt. A búcsúszenlászlói Harmónia integrált intézményből is érkeztek lakók, és valamennyien jól érzik magukat a rendezvényen   

- hangsúlyozta Zimborás Béla a SZGYF-Zala Vármegyei Kirendeltség igazgatója.

A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, mert igazi karácsonyi hangulatban alkottak együtt idősek és fiatalok.

Szöveg: Kolozsvári Ilona
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

k063AEJU_kA
# Kapcsolódó galériák