
Fórumot tartott a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület
A bemutatott koncepciók a távlati közlekedési tervekről szóltak, illetve arról, hogy ezek hogyan érintik a várost és a megyét.
A jelenlegi állapotról és a közép-, illetve hosszú távú tervekről beszéltünk, majd a meghívott vendégeink – akik között önkormányzati és kormányzati képviselők, közútkezelő szakemberek és közúttervező mérnökök voltak – értékelték ezeket, és velük egyeztettük a terveket, illetve a lehetőségeket, hogy mi várható a következő időszakban
– tudatta portálunkkal Czeglédy András, a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület elnöke.
Déri Zoltán az egyesület májusi közgyűlésén mutatta be elképzeléseit. Ekkor fogalmazódott meg, hogy ezeket a javaslatokat szélesebb körben is ismertessék.
Tulajdonképpen megteremthettük a zalaegerszegiek számára egy kulturált gyors elérhetőséget, mind hazai, mind külföldi viszonylatban. A célom az volt, hogy tulajdonképpen azt a jelentős lemaradást, ami ezen a területen van, megpróbáljuk a civil szervezetekkel közösen is segíteni
– tájékoztatott Déri Zoltán.
A fórumon a város képviseletében Bali Zoltán is részt vett, aki kiemelten fontosnak tartja az egyeztetést a civil szervezetekkel.
Zalaegerszeget érintően arról beszéltünk, hogy hol tartanak ezek a fejlesztési projektek. Gondolunk itt az M76-os útra, az M9-es projektre, vagy éppen a Zalaegerszeget Nagykanizsával összekötő projekt tervezési szakaszára. Fontos, hogy ezt a találkozót a civil szervezet, a városvédő egyesület szervezte. Fontos, hogy itt volt az országgyűlési képviselőnk, valamint azok is, akik korábban már részt vettek az M9-es projekt tervezésében, és azok is, akik az elmúlt időszakban segítették ezeknek a projekteknek az előkészítését
– nyilatkozta Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere.
A bemutatott fejlesztési terveket Tóth János közlekedésmérnök véleményezte, és a megjelenteket bevonta a közös értékelésbe is.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg