2024.05.10., péntek - Ármin, Pálma napja
facebook
Keresés
Felújították a Jánkahegyi haranglábat

Felújították a Jánkahegyi haranglábat

2023. december 08., 14:25
Az idegenforgalmi szempontból is jegyzett építmény immár 100 éve áll a mai helyén, így időszerűvé vált a restaurálása. Mindez 6,5 millió forintba került, amit a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület és az önkormányzat közösen biztosított.

A harangláb több szempontból is kiemelt látványossága Jánkahegynek és a városnak. A körülötte lévő Kálváriával és kápolnával együtt fontos szakrális örökség, ahol a környékbeliek a kilencvenes évek óta Szent Antal napi búcsúkat tartanak. Emellett az országos piros túraútvonal mentén helyezkedik el, amely a vasútállomásról az Alsóerdőre vezet. Ennek megfelelően sokan kirándulnak ide testi-lelki feltöltődést keresve.

Az 1860-as években a kápolna mellett található harangláb még Olában, a Ferences templom mellett volt felállítva, és 1922-ben került ide, a Jánkahegy gerincére véglegesen – immár több, mint 100 éve

- nyilatkozta portálunknak Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő.

Az időjárás viszontagságai nyomot hagytak a haranglábon – ezért vált esedékessé a felújítás. A kivitelezést a LÉSZ Kft. végezte, Varju András főrestaurátor szakmai támogatásával.

A Turisztikai Egyesület a Bethlen Gábor Alapba pályázott – a turisztikai értékek megóvására. Ebbe a projektbe került bele a harangláb is. Azt valljuk a zalaegerszegi önkormányzattal szorosan együttműködve, hogy minden olyan értéket, ami a turisták számára értékes és látogatható lehet, fejleszteni kell

- mondta el Varga Csaba, a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület elnöke.

A jánkahegyi lakók és szőlőtulajdonosok közössége, valamint az önkormányzat folyamatosan gondot fordít arra, hogy a harangláb környéke szép maradjon. A stációk szobrait évről évre karbantartják, illetve további fejlesztéseket is terveznek. Ezek részeként jövőre két padot és egy asztalt helyeznek el a kápolna mellett, hogy az ide látogató kirándulók megpihenhessenek.

Szöveg: Soós Aliz
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

R-2ioBrqoBQ
# Kapcsolódó galériák