
Felavatták Öveges József emléktábláját
A piarista tanár, Kossuth-díjas fizikus 130 évvel ezelőtt, 1895. november 10-én Pákán született. Munkásságára a vármegye és Zalaegerszeg egyaránt büszke. Ezért a közgyűlés idén posztumusz díszpolgári címet adományozott Öveges Józsefnek – számolt be Balaicz Zoltán polgármester, aki hozzátette:
Az egykori piarista pap, tanár, fizikusként és tulajdonképpen a mai szempontból megközelítve médiaszemélyiségként is egy olyan jelentős alakja Zala vármegyének és Zalaegerszegnek is, aki úgy tudta tanítani és megszerettetni a fizikát mindannyiunkkal és generációkkal, hogy az valóban nyomot hagyott.
Az andráshidai oktatási intézmény 1984-ben vette fel a professzor nevét. A jubileum alkalmából – a díszpolgári címhez járó anyagi támogatással és a tankerület hozzájárulásával – egy méltó emlékhelyet alakítottak ki – hangsúlyozta Domján István, a Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskola igazgatója.
Eddig még nem volt Zalaegerszegen egy olyan megemlékező hely, amely Öveges József professzornak emléket adna. Most az iskolában egy gyönyörű emlékplakett és a díszoklevél elhelyezésével egy olyan környezetet alakítottunk ki, ahol úgy gondoljuk, már méltó módon tiszteleghetünk iskolánk névadója, Öveges József előtt.
Az emlékfal avatását követően a tornateremben folytatódott az ünnepség, ahol a helyi tanulók műsorral készültek. Az Öveges-napok részeként tanulmányi- és sportversenyeket, valamint művészeti vetélkedőket tartanak a héten.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
