
Fejlesztés - Befejeződött a közműrekonstrukció a Szilágyi Erzsébet utcában
A beruházássorozat 2025-ben, a nyugati városrész optikai hálózatának fejlesztésével kezdődött. A kivitelezési munkák a Szilágyi Erzsébet utca nyugati oldalát érintették. A közmű kiépítése után a járda új aszfaltburkolatot kapott.
Ezután következett az utcában a szennyvíz- és ivóvízhálózat rekonstrukciója, amelynek során csaknem 500 folyóméternyi vezetéket cseréltek ki. 2026 elején pedig a csatornahálózatot is teljesen átalakították. Az új hálózat a mögöttünk lévő tehermentesítő útba kapcsolódik be, így biztonságosabbá vált a csapadékvíz elvezetése az utcában
- ismertette Böjte Sándor, a városrész önkormányzati képviselője.
Az elmúlt években sorra szépültek meg a közterületek, az utcák és a járdák a zalai vármegyeszékhelyen. A néhány éve bevezetett gyakorlat szerint először a föld alatt húzódó közműveket korszerűsítik, majd pedig helyreállítják az útpályát.
Az elmúlt évtizedekben többször előfordult, hogy egy frissen aszfaltozott útszakaszt kellett újra felbontani a közművek miatt. Az új módszerrel ezt szeretnénk elkerülni. Bízunk benne, hogy a megújult vezetékek fölött elkészült új aszfaltburkolathoz hosszú ideig nem kell hozzányúlni. Öröm az is, hogy Böjte Sándor választókerületében folyamatosan újulnak meg az utcák. Nemrég a Nefelejcs utca készült el, most pedig a Szilágyi Erzsébet utca rekonstrukciója fejeződött be
- erről már Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere beszélt.
Az út mindkét oldalán új szegélysort építettek ki, és a csapadékvíz elvezetését is megoldották. A beruházásnak köszönhetően biztonságosabbá és komfortosabbá vált a közlekedés a Szilágyi Erzsébet utcában.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg