
Elvitték a dílert a zalai rendőrök
Ahogy arról már mi is beszámoltunk, egy újabb droghálózatot számoltak fel a zalai rendőrök, melynek során két bezerédi drogdílert fogtak el. Egyikőjük, a már letartóztatott 39 éves férfi volt az, aki saját háza udvarában és a közelben termesztette, szüretelte, feldolgozta, porciózta, majd értékesítette az illegális anyagot.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói a további vizsgálat során egy másik társát is azonosították. Velencén, egy bevásárlóközpont parkolójában fogták el a 38 éves budapesti férfit, akiről kiderült, hogy már négy éve hetente vásárolta a marihuánát, amit ismeretségi körében értékesített tovább. Az évek alatt megközelítőleg 24 kilogramm kábítószert adhatott el az elkövető 31 millió forint értékben - írja a police.hu.
A rendőrök kutatást tartottak nála, melynek során több mint 2 millió forintot, 207 gramm marihuánát, 3 gramm hasisgyantát, THC-B-tartalmú elektromos cigarettát, valamint az árusításhoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le.
A nyomozók előállították a férfit, kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
A lefoglalt marihuána feketepiaci értéke megközelítőleg 300 ezer forint, ami 41 adag kábítószernek felel meg.
Fotó: police.hu