
Élővilág tábor a Göcseji Skanzenben
A szervezők öt napon át a megszokott elektromos kütyük – a mobiltelefonok és monitorok – helyett közösségi élményeket kínálnak a kisdiákoknak
Olyan programjaink vannak, amelyek ezt mind elősegítik. Megismertetjük a gyerekekkel a minket körülvevő állat- és növényvilágot, lehetőséget adunk a szabad játékra, és olyan értékes programokat is szervezünk, amelyekből sokat tanulhatnak. A héten kirándultunk is, tegnap például a Parkerdőben voltunk
- összegezte Szikszai Rózsa Katalin, a Göcseji Skanzen munkatársa.
A gyermekek sátrat építettek, fára másztak és szöcskéket fogtak a virágos mezőn. Az izgalmas kalandok közben kevés idő jutott az élménybeszámolóra, így kérdéseinkre szűkszavú válaszokat adtak.
Nagyon jól érzem magam a táborban. Szöcskéket és sáskákat fogtam, ezeket itt, a réten találtam
- mondta Czémán Vilmos.
Hétfőn kaszáltam, aztán a vasvillával a kosárba raktam a füvet. Nagyon jó a tábor
- fűzte hozzá Dávid József Bendegúz.
Nekem minden tetszett a táborban. Fogtam szöcskéket, amiket itt találtam, és tegnap elmentünk kirándulni a Parkerdőbe
- erről már Molnár Anna beszélt.
Kovács Gyula, a Tündérkert-mozgalom alapítója Göcsej kincseit hozta el a gyermekeknek, akik a bakbűz vackort, az aszú szilvát és a kormos almát is ízletesnek találták.
Én is kisgyerekkoromban ismertem meg ezt a kultúrát, és most próbálom továbbadni a gyerekeknek. A Göcseji Falumúzeumba is hoztam gyümölcsöket, a hozzájuk kapcsolódó legendákkal és történetekkel együtt. Megkóstoljuk őket, elültetjük a fákat, és ezek az élmények szerintem megmaradnak a gyerekekben, később pedig végigkísérhetik az életüket. Nagyon fontos, hogy ezt élményeken keresztül adjuk át, hiszen másképp nem lehet megszerezni ezt a mélyebb tudást. Csak egy példát mondok: elhoztam Zrínyi Miklós kedvenc körtefáját, a Zelenka körtét. Zrínyi annak idején ezt szerette a legjobban, és a veje szerzett neki egy ilyen körtefát. Zrínyi akkor a pozsonyi diétán volt, és megmaradt az a levél is, amelyben megköszönte az ajándékot: „Gondom lesz rá, hogy minden jobbágyom kapjon az oltóvesszőjéből.” - Mekkora üzenet ez nekünk, modern embereknek, akik sokszor mindent csak magunknak akarunk. Minél többet adsz, annál gazdagabb vagy
- emelte ki Kovács Gyula erdész, Makovecz-díjas pomológus.
A táborozók csütörtökön a Göcseji Múzeumba is ellátogatnak. A skanzenben pedig a kézműveskedést is kipróbálják, így a természet felfedezése mellett a régi mesterségek világába is bepillanthatnak.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg