
Elkezdődött a grillszezon – az áruházak felkészültek
Számtalan grillkolbászfélét és szalonnát kínálnak ebben a zalaegerszegi áruházban. Az előre pácolt készítmények mellett a húspultokból is szívesen válogatnak a vevők – mondta el a Médiacentrumnak Vizi Éva, a Magnetic Áruház egyik eladója.
Nagyon viszik a grilltermékeket, és mindenfélét: karajt, tarját, csirkemellet, grillkolbászokat nagy mennyiségben viszik, mert az emberek ilyenkor szeretnek, főleg hétvégén grillezni. Úgyhogy mi ennek megfelelően rendeljük az árut. Hála Istennek, van rá kereslet bőven. Nagyon sokan bent grilleznek, vagy kint, fedett területen, úgyhogy nagyon viszik. Abszolút nem befolyásolja az időjárás, hogy grillezzenek az emberek.
A grilltermékek mellett a sütögetéshez szükséges kellékek is fellelhetők az üzletben. Oláh Gábor ezúttal is talált újdonságot. A felszerelést már beüzemelte. A hosszú hétvégén is a kertben sütnek majd.
Változó, húsokat, grill kolbászokat, zöldségeket, amit hagyományosan grillezni szoktak. Valami plusz ízt ad neki a füst, amit maga a grillsütő hozzátesz.
Grillezni a kertben, az erkélyen, de a konyhában is lehet. Használhatunk a sütéshez gázt, vagy faszenet, emellett készülhet az étel kerámiatálban. A nyílt láng és a forró sütő azonban számos baleset forrása lehet. Ezért az ételkészítés ebben a formában is csak a szabályok betartásával biztonságos.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
