
Elismerés – Civil Szolgáltató Központ címet kapott a zalai egyesület
A kitüntetés számos kötelezettséggel jár. Feladataik közé tartozik az önkéntesség népszerűsítése, a közösségépítés, valamint a vármegyében működő szervezetek szakmai támogatása.
Meg kell küzdenünk azért, hogy ez a szolgáltató központ nálunk maradhasson. Idén januárban ismét elnyertük a civil központ címet, így folytatjuk a munkát. Az elmúlt napokban megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap egyszerűsített pályázati eredményei, ezért most nagyon sűrű a programunk, hiszen az ügyfelek egymásnak adják a kilincset
– emelte ki Horváth Rita, a Zala Vármegyei Közösségi Civil Szolgáltató Központ vezetője.
A munkatársak segítséget nyújtanak az adatok feltöltésében, a támogatáshoz szükséges dokumentumok kitöltésében, elektronikus benyújtásában vagy postázásában. Az ügyfelek elégedettek a szolgáltatással.
A civil központot azért kerestem fel, mert egy NEA-s felhívásra adtunk be pályázatot. A munkájukat kiválónak értékelem, tehát nagyon régóta segítenek bennünket. A hozzáállásuk maximális, és nagyon meg vagyok elégedve a munkájukkal
– mondta Szabó Gábor, a Lenti és Térsége Polgárőr Egyesület elnöke.
A söjtöri egyesület tagjai szinte minden kérelem benyújtása előtt felkeresik a központot. Jelenleg a népdalkör viseletének felújításához szeretnének forrást találni, ám az ehhez kapcsolódó űrlapok kitöltése bonyolult feladatnak tűnik.
Esetenként a mi tudásunkat a számítógépes felületek kezelése meghaladja, és ebben kérünk segítséget. Időpontot egyeztetünk, pontosan jövünk, a hölgyek pedig felkészültek, és nagyon szívesen fogadnak bennünket és segítenek a munkánkban. Ennek azért eredménye van, mert az egyszerűsített, illetve a Magyar Falu Programban is évekre visszatekintve szinte mindig nyerünk
– erről már Török Iván, a Népdalkör Egyesület titkára beszélt.
A pályázatok beadása mellett is bőven akad teendő. A térítésmentes tanácsadásokon aktuális adózási, pénzügyi és jogi ismereteket osztanak meg az érdeklődőkkel. Információs napokat rendeznek, ahol a résztvevők megoszthatják egymással tapasztalataikat, valamint a jól bevált gyakorlatokat.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
