2024.05.08., szerda - Mihály napja
facebook
Keresés
Elindult a Kosztolányi utca kétirányúsításának második üteme

Elindult a Kosztolányi utca kétirányúsításának második üteme

2024. április 26., 16:45
Folytatódik Zalaegerszeg történetének eddigi legnagyobb értékű és legnagyobb léptékű belterületi útfejlesztése. Elindult a Kosztolányi Dezső utca kétirányúsításának második üteme. A közel kétmilliárd forintból megvalósuló beruházás tehermentesíti a Kossuth Lajos és a környező utcák forgalmát, és enyhíti a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház körüli közlekedési anomáliákat.

A közműveket cserélik Zalaegerszegen a Baross ligetben. Az ezzel szomszédos Kosztolányi Dezső utca fejlesztésének első üteme tavaly szeptemberben fejeződött be. Azóta zavartalan a közlekedés a Balatoni út és a Béke liget között. A második rész az utca egészének kétirányúvá tételét és a környék jobb megközelíthetőségét szolgálja.

Most Zalaegerszegen a 26 ezer családra, háztartásra 36 ezer gépjármű jut. Hogyha ide számoljuk a környező falvakból ide közlekedőket, akkor napi szinten 50 ezer gépjármű nehezedik rá a zalaegerszegi forgalomra. Ezt már a Kossuth Lajos utca nem bírta elvezetni, éppen ezért szükséges volt, hogy újra kétirányú legyen a Kosztolányi utcában a közlekedés. De ez nem azt jelenti, hogy csökken a lehetőség, hiszen északi irányba ezután is két sáv fog vezetni, de most már délre is lehet menni egy sávon

- tájékoztatott a projektindítón Balaicz Zoltán polgármester.

A beruházás költségeihez a fedezetet a kormány biztosította, a kabinet ugyanis fontosnak tart minden olyan infrastruktúra-fejlesztést, ami egy közösséget erősít. Erről Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár beszélt.

Megyei jogú városként is nagyon fontos, hogy az itteni infrastruktúrát támogatni és segíteni tudja a kormány, hiszen nemcsak közvetlenül a zalaegerszegi lakókat érinti egy ilyen nagyszabású fejlesztés, hanem az egész vármegyét, hiszen a Zala vármegyei kórház szomszédságában valósul meg ez a fejlesztés.

Az átépítés során 1900 köbméter aszfaltréteg és 3900 méter szegély készül. Ezer négyzetméteren térköveznek a szakemberek, ugyanakkor nagy figyelmet fordítanak a zöld felületek rendezésére is – számolt be Bali Zoltán, a projektért felelős alpolgármester.

A Kosztolányi út forgalmi sávjainak a növelése és a Hunyadi utca forgalmi sávjainak a növelése mellett a kórház előtti terület egy forgalomcsillapított, átközlekedő rész lesz, ami gyakorlatilag egyfajta bejárati részt biztosít majd a kórház számára. Itt egyébként 50 plusz parkolóhelyet alakítunk ki - mind a kórház előtt, mind pedig a Tomori és Szent László utcák környezetében. Ezzel is könnyítve a kórházba járás lehetőségét.

A kórház előtt új buszöblöt létesítenek, emellett több lámpás kereszteződés segíti majd a közlekedést. A munkálatok több mint 300 napot vesznek igénybe, melyhez a közlekedők türelmét kérik. A befejezés 2025 tavaszán várható.

Szöveg: Frauenhoffer Márta

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

A0vtKvycPmE
# Kapcsolódó galériák