
Elhunyt dr. Kovács Péter Balázs, a Zalaegerszegi Televízió alapító szerkesztője
Közgazdász diplomájának megszerzését követően tért haza szülővárosába, ahol 1975-től 1988-ig a Magyar Rádió munkatársa, Zala megyei tudósítója volt.
Elkötelezett újságíróként, szakmai tudásával, tapasztalatával, kapcsolatrendszerével a kezdetektől, 1985-től segítette televíziónkat. Meghatározó szerepe volt a műsorszerkezet kialakításában, a tartalmak meghatározásában és a munkatársak felkészítésében.
Közreműködésével váltak országosan ismertté a zalaegerszegi tévé helyi riportjai, a Magyar Televízió népszerű Ablak című magazinműsorában.
1988-ban Siófokra költözött, ahol 1996-ig a Sió Tv főszerkesztője volt, majd visszatért eredeti szakmájához: közgazdász-tanárként turizmusmarketinget, szállodai és turisztikai menedzsmentet oktatott nyugdíjazásáig a Kodolányi János Főiskolán.
Munkásságáért, közösségi tevékenységéért 2019-ben Siófokért Érmet kapott.
Fotó: Médiacentrum Zalaegerszeg