2024.05.12., vasárnap - Pongrác napja
facebook
Keresés
Együttműködési megállapodás a múzeumok és a gyermekvédelmi központ között

Együttműködési megállapodás a múzeumok és a gyermekvédelmi központ között

2023. szeptember 11., 16:30
Együttműködési megállapodást írt alá a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága és a Zala Vármegyei Gyermekvédelmi Központ. Az egyesség szerint a Göcseji Falumúzeum speciális múzeumpedagógiai foglalkozásokat biztosít – kedvezményes áron – a rászoruló gyermekek és fiatal felnőttek számára.

A zalaegerszegieknek ezek a foglalkozások már nem ismeretlenek, ám mostantól Zala vármegyében, mintegy 200 ellátott veheti igénybe ezt a szolgáltatást.

Ezzel a megállapodás aláírásával egy kicsit bővítjük a kört, egész Zala vármegyére kiterjesztjük, hiszen Lentiben, Letenyén, Zalaszentgróton, Zalaszentlászlón és Nagykanizsán is vannak telephelyeink, és ezek a gyerekek is végre eljuthatnak a falumúzeum különböző programjaira. Ők most már hallottak róla, hogy ez a lehetőség fennáll, illetve a közeljövőben megvalósulhat, úgyhogy ők is nagy örömmel várják, hogy a falumúzeum által meghirdetett programokba bekapcsolódhassanak.

- mondta el portálunkank Horváth Gyöngyi a Zala Vármegyei Gyermekvédelmi Központ intézményvezetője.

A zalaegerszegi múzeumok a jövőben közösségi múzeumként, a helyi szervezetekkel együttműködve szeretnének dolgozni.

Ezért nagy öröm számunkra, hogy megszólították a Gyermekvédelmi Központ részéről a Göcseji Falumúzeumot és egy már meglévő együttműködést erősítettünk meg és olyan múzeumpedagógiai foglalkozásokat tudunk a gyermekek részére biztosítani, kedvezményes áron, amelyeket közösen gondolunk át és a helyi közösségnek a kezdeményezésére alakítunk ki.

- fogalmazott Havasi Bálint a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága főigazgatója.

A speciális foglalkozások ötletgazdája Varju András. A falumúzeum vezetője elmondta: ezeket a programokat már többször, sikerrel alkalmazták.

Ezekkel már csak annyit kell tennünk, hogy egy kicsit hozzáigazítjunk a kínálatot a gyerekeknek a speciális igényeihez. A legfontosabb az, hogy jól érezzék, magukat, amíg ott vannak nálunk boldog pillanataik legyenek, illetve egy kicsit az idősekről, akikről nekik talán kevesebb informáicójuk van, nagyszülőkről, dédszülőkről, az ő életformájukból, világukból egy kicsit megtapasztaljanak, és így talán sikerül a múlttal való kapcsolatot feleleveníteni és új impulzusokat szerezni.

- tájékoztatott Varju András a Göcseji Múzeum osztályvezetője.

A kínálatban szerepel egy zöldösvény és tanösvény felfedezése, népi gyermekjáték olimpia, egy veteményeskert játékos formában való megismerése valamint régi mesterségek bemutatása is.

 

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

 

GHji1-TFgEI/
# Kapcsolódó galériák