
Diákpolgármestert és diákképviselőket választottak
A rendezvény alkalmat adott a történelmi visszatekintésre; a zalai vármegyeszékhelyen húsz évvel ezelőtt, 2005-ben szavazhattak először az iskolások saját képviselőikre.
Nagyon örültünk, hogy erre az ünnepi ülésre a korábbi diákpolgármesterek is elfogadták a meghívásunkat. Azért is különleges volt, mert a jövőbe is tekintettünk, hiszen Zalaegerszeg pályázik a 2026-os Magyarországi Ifjúsági Fővárosa címre. A kiírás alapján egy magyarországi és egy határon túli magyar település közösen adhatja be a pályázatot. Ez a jelen esetben Zalaegerszeg mellett a felvidéki szlovákiai testvárosunkat, Dunaszerdahelyet jelenti. A két település együtt indul a címért, és nagyon bízunk benne, hogy sikeresen fogunk szerepelni
- mondta Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.
Az előkészítő munkák mellett a fiatalok kidolgozták a következő ciklus terveit is. A jól bevált programokat tovább viszik, emellett új kezdeményezésekkel színesítik tevékenységüket. Tartalmas előadásokkal hívják fel társaik figyelmét a bűnmegelőzés jelentőségére.
Fontos, hogy a diákok megtanuljanak csapatban dolgozni. A programjaink fontos értékeket képviselnek. A jótékonysági gyűjtéseken arra tudjuk ösztönözni a diákokat, hogy valami jót tegyenek, ne csak magukért, hanem mások érdekében is. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a minél jobban megalapozzuk bennük ezt az érzést
- erről már Szommer Péter diákpolgármester beszélt.
Az új diákönkormányzat első közös programja jövő héten lesz: a kétnapos csapatépítő tréningnek a botfai Erdődy–Hüvös kastély ad otthont.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg