
Családi fesztivált rendeztek a hulladékudvarban
A rendezvényen kicsik és nagyok is megismerkedhettek a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás lehetőségeivel.
A MOHU szervezésében idén ez az első alkalom. Mi, mint a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. többször tartunk ilyen edukatív jellegű oktatási programokat, például iskolákban, de már az óvodákban is elkezdjük ilyen játékos foglalkozás keretén belül. Az Erzsébet-táborokban is ott vagyunk, illetve ezen kívül még multinacionális cégekkel is szerződésben állunk, ott is igyekszünk ezt a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsíteni és a lakosságot edukálni
– nyilatkozta Kósa Ádám, a ZKN Kft. környezetfelmérő tanácsadója.
A foglalkoztatások fő feladata, hogy játékosan oktassa a lakosságot a környezettudatosságra. Péter családjával együtt a hulladékudvar rendszeresen visszatérő látogatója.
Visszük vissza mindig a papírokat, mindent. A cégen belül is mindig mindent visszahozok, rendszeres látogató vagyok. Rend van, szeretem ezt a helyet
– mesélte Koncz Péter.
Nekünk, itt a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft-nél, van egy horgászatijátékunk, ahol ha a gyerekek kifogják a halat és felfordítják, mögötte van egy hulladéktípus. Ezt a megfelelő gyűjtőedénybe bele tudják dobni, ezáltal is gyakorolják a szelektív hulladékgyűjtést
– mondta Kósa Ádám.
Aki ellátogatott erre az eseményre, megtanulhatta, hogy a fenntarthatóság nemcsak fontos, hanem egyben divatos és szórakoztató. Az országos program kilencedik állomása volt a zalai vármegyeszékhely, ahol az érdeklődők ebben a formában elsőként vehettek részt a rendezvényen.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

