
Civil véradás – Zalában csaknem száz önkéntesre számítanak
A donorokat a helyi közösség koordinátora fogadta, aki munkatársaival a szervezésben és a mozgósításban is aktívan részt vett.
Első körben a szervezeteket szólítottunk meg, az alapítványok, egyesületek tagjait. A forprofit kapcsolatokat is szeretnénk kialakítani, ezért már évek óta a vállalkozásoknak is elküldjük a meghívókat
– mondta Ács-Darabos Noémi, a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ projektkoordinátora.
Felhívásukra már a délelőtti órákban sokan érkeztek. A résztvevők többsége visszatérő véradó, akik önzetlenségükkel életeket mentettek, illetve menthetnek.
Az egyetemen adtam először, azóta több alkalommal is el szoktam menni, amikor lehetőségem volt rá. A civil véradáson rendszeresen részt veszünk az egyesület több tagjával is. Fontosnak érezzük, hogy ilyen módon is segíthessük az embereket
– emelte ki Molnár-Péter Tímea.
Jó érzés másokon segíteni. Ezt addig csinálom, amíg erre lehetőségem van. Maga a helyszín nem is igazán fontos, inkább az érzés számít. Tudom, hogy egy-két hét múlva valaki megkapja a vérem egy részét. Így segíthetek rajta és javul az egészségügyi állapota
– erről már Lázár Attila beszélt.
Az önkénteseket emléklappal és ajándékcsomaggal jutalmazták. A hagyományok szerint az Országos Vérellátó Szolgálat SMS-ben köszöni meg a segítséget, miközben a levett vér felhasználásáról is tájékoztat.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
