
Civil Udvar a fesztiválon
Többek között ügyességi játékokkal, kvízzel, társasjátékkal, kutyabemutatóval és a gyermekeknek ajándékokkal készülnek a közösségek Európa téri standjuknál. Valamennyi általuk szervezett program elsődleges célja, hogy közelebb vigyék munkásságukat a lakossághoz, és célba érjenek érzékenyítő üzeneteik. Erről Horváth Rita, a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetője beszélt.
Családokat várunk, felnőtteket és gyermekeket egyaránt, hiszen mindannyiuknak lehetősége lesz kipróbálni a kézműves foglalkozásokat, találkozhatnak terápiás kutyákkal, megismerhetik a felelős állattartás szabályait. Sőt, pörgethetnek szerencsekereket is, vagy tájfutást próbálhatnak ki. Bízunk abban, hogy ez a rendezvény nemcsak a játék élményét nyújtja majd, hanem a szervezeteink üzenete, küldetése is eljut a látogatókhoz.
Az összejövetelen az egyesületek a következő időszakra tervezett programokról ugyancsak beszámoltak. Van, aki már őszi rendezvényére készül, s arra várja a vállalkozókedvűek jelentkezését. A Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg Egyesület ötödik alkalommal hirdet kerékpártúrát, erről Vidovicsné Bene Erzsébet alelnök adott tájékoztatást.
Az időpontja szeptember 26., 10 óra, a zalaegerszegi Dísz térről indulunk, és Zalaszentivánig tekerünk. Erre a programunkra várunk minden tekerni vágyót, családokat, baráti köröket, időseket és fiatalokat, kortól, nemtől függetlenül mindenkit, hisz ez a túra nem csak egy mozgás lesz, ennek olyan üzenete van, hogy a közösség, az egészség, a mozgás minden korosztályt megszólít és összeköt.
A Civil Központ munkatársai a Nemzeti Együttműködési Alap feltételrendszeréről is tájékoztatták a jelenlévőket. Felhívták a szervezetek figyelmét, hogy akinek elutasították a pályázatát, keressék fel az irodát.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg