2024.10.04., péntek - Ferenc napja
facebook
Keresés
Az Idősek világnapját ünnepelték Zalaegerszegen

Az Idősek világnapját ünnepelték Zalaegerszegen

2024. október 01., 15:15
A zsinagógában az elöljárók köszöntötték a nyugdíjas szervezetek legaktívabb tagjait, majd zenés műsorral kedveskedtek a szépkorúaknak. A rendezvényen a hagyományokhoz híven idén is átadták az Idősbarát Polgármester díjat.

A meghívottakat először Kocsis Gyula üdvözölte. Az Életet az Éveknek Nyugdíjas Szövetség helyi szervezetének elnöke emlékeztetett: Zalaegerszegen több évtizedes hagyománya van a világnaphoz kötődő programnak.

Ez a nap arra volt jó, hogy megrendezzék az Idősek világnapját az önkormányzatok, de hamar kiderült, hogy ez kevés. Zalaegerszegen ezért először idősek hete, majd idősek hónapja programsorozat indult, ahol sporttól, kultúrától egy kis tudományig, mindent beleadva, különböző programok várják az időseket érdeklődési körüknek megfelelően. 

Az eseményen részt vett Balaicz Zoltán polgármester, a Városi Idősügyi Tanács elnöke, aki megköszönte az ünnepelteknek a városért és a fiatalokért végzett munkát.

Zalaegerszeg egy olyan város, egy olyan közösség, amely szereti megbecsülni az előtte járó nemzedékeket. Nem felejtjük el, hogy az előző generációk mi mindent tettek értünk. Ha ebben az idősek hónapjában egy kicsit is tudjuk éreztetni, hogy számítunk rájuk, akkor azt gondolom, hogy egy picit visszaadtunk mindabból a gondoskodásból, amit kaptunk tőlük.

A rendezvényen ismerik el azoknak a nyugdíjasoknak a tevékenységét, akik egész évben hozzájárulnak a vármegyei közösség erősítéséhez. Bejelentették továbbá, hogy 2024-ben az Idősbarát Polgármesternek járó plakettet Baracskai József, Zalaszentgrót vezetője kapja.

Az eddigi munkánkat nem csak folytatni kell, hanem sokkal jobban oda kell figyelni az idősekre. Nyilván megvannak azok a problémák, ami őket jobban érinti. A legfontosabb nekünk az, hogy az ő életminőségüket is folyamatosan fejlesszük. Itt az egészségügyön, a szociális ellátórendszeren keresztül a közlekedésen, szórakozási lehetőségeken át mindenre megpróbálunk odafigyelni. Remélem, hogy eddig is jól tettük a dolgunkat, de ezen túl még fokozottabban fogjuk ezt tenni

- mondta portálunknak Baracskai József.

Az Idősek Hónapja, melynek része volt a mai rendezvény is, szeptember közepén kezdődött. Szerdán, a Boda László emléksétával folytatódik a programsorozat, melynek záróünnepségét október 29-én tartják. 

Szöveg: Nagy Jenő

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

Am5pcYhd4qE
# Kapcsolódó galériák
# Kapcsolódó cikkek