
Az államalapításra emlékeztek a Jézus Szíve Ferences Plébániatemplomban is
Az augusztus 20-ai ünnepség szentmisével kezdődött, majd a térség országgyűlési képviselője mondott beszédet. Vigh László úgy fogalmazott: Szent István előtt tisztelgünk, aki olyat alkotott, amire ma is építünk.
2025-ben mit jelent nekünk Szent István öröksége? Mit adott nekünk? Én azt hiszem, hogy büszkék lehetünk az elmúlt 1000 esztendőre. Hogy meg tudtunk itt maradni, észak-dél és kelet-nyugat ütközőpontjain. Köszönet államférfiainknak, hadvezéreinknek. Legyünk büszkék a nyelvünkre, legyünk büszkék a kultúránkra, amelyet ezer év alatt megőriztünk! Legyünk büszkék a családjainkra, a társadalom legfontosabb alapsejtje a család. Legyünk büszkék gyermekeinkre, feleségeinkre, férjeinkre, unokáinkra.
Az új kenyeret Zsugyel Kornél evangélikus, Hodánics Péter református lelkész és Kis Kornél plébános is megáldotta. Ezt követően a város vezetőivel közösen megszegték és felszeletelték a nemzeti színű szalaggal átkötött friss cipókat. A darabokat tálcán kínálták körbe a Caritas önkéntesei.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg