2024.04.20., szombat - Tivadar napja
facebook
Keresés
Átadták az idei Szakály István-díjakat

Átadták az idei Szakály István-díjakat

2023. április 15., 08:40
Az idei díjátadó a „Rajttól a célig” címet viselte. Ennek szellemében ezúttal négyen vehették át az elismerést.

Szakály István, a Zalaszám-Zalaegerszegi Atlétikai Club elnöke 1995-ben hozta létre az alapítványt azt követően, hogy rangos városi kitüntetést, Zalaegerszegért-díjat vehetett át munkássága elismeréseként. Akkor úgy fogalmazott: szeretné némiképp viszonozni azt, amit ő kapott az atlétikától.

A Szakály István-díj eredendően az egerszegi atlétikai élet olyan jó tanulói számára kínált támogatást, akik felsőfokú tanulmányaik mellett maradtak a sportág kötelékében. Aztán a névadó 2017-ben Pro Urbe-díjat is átvehetett, ekkor terjesztették ki a jutalmazottak körét a sportág iránt elkötelezett, és azt a háttérből társadalmi munkában segítők részére.

A bevezető gondolatok után Szakály Istvánné, az alapítvány elnöke és Tóth Zoltán kurátor köszöntötte a megjelenteket és az idei díjazottakat. Elsőként Laczkó László vehette át az elismerést, aki 1973-ban kezdett atletizálni, később edző, majd versenybíró lett. A mai napig az egerszegi versenyek indítója.

A folytatásban a célbíróság két tagja, Kovács Tamásné és Kovács Judit kezébe került a kitüntetés, majd Muszil Ágnes, a Zalaszám ZAC középtávfutója kapott Szakály István-díjat, aki pécsi egyetemistaként is hű maradt anyaegyesületéhez, és továbbra is szállítja az érmeket Zalaegerszegnek.

# Kapcsolódó galériák