
Adománygyűjtést indított a Zrínyi-gimnázium alapítványa
Az elmúlt években jelentős változásokon ment keresztül a gimnázium épülete és környezete. A fejlesztéssorozat következő állomása a lépcső és a bejárati ajtó. Előbbit a tankerületi központ forrásaiból, utóbbit közadakozásból szeretnék megvalósítani. A műszaki részletekről Schneider János, a Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója tájékoztatta a Zalaegerszegi Médiacentrumot.
Az eredeti ajtó technikai felújítása, hőszigetelése, automataküszöb elhelyezése, a vasalatoknak a megújítása, egy erősebb behúzófék, hőszigetelő ablakok, és egy biztonsági zár elhelyezése is megtörténik. Emellett a teljes frontnak a felületi kezelését és a hibák javítását végzik el a kivitelezők. Ennek keretösszege közel 2 millió forint.
Azok, akik segítenének, az alábbi számlaszámon juttathatják célba adományaikat: 11749008-20149334
Cégek és magánszemélyek felajánlásait egyaránt köszönettel fogadják – számolt be róla portálunknak Németh László, a Zrínyi Miklós Gimnáziumért Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Ez az akció a legegyszerűbb módja annak, hogy egy nagyobb összeget hivatalosan összegyűjtsünk. Az alapítvány várja az egyének és a cégek támogatását. Megjegyzem a cégek az adózatlan jövedelmükből adhatják és csak a maradékot kell adóval terhelniük. Ezért is gondolom azt, hogy lesznek olyan cégvezetők, egykori zrínyisek, vagy éppen a Zrínyit kedvelők, akik élnek ezzel a támogatási lehetőséggel.
Amennyiben az adományok meghaladják a felújításhoz szükséges költségeket, a fennmaradó összeget a tehetséggondozás támogatására fordítják majd.
Szöveg: Vizsy Dóra
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg