2024.05.10., péntek - Ármin, Pálma napja
facebook
Keresés
A közgyűlés döntéseit értékelte a helyi Fidesz

A közgyűlés döntéseit értékelte a helyi Fidesz

2024. március 28., 08:40
A Zalaegerszegi városatyák legutóbbi döntéseit értékelte a Fidesz-KDNP közgyűlési frakciója. Szó volt egyebek mellett a településképi rendelet és a „Befektetés a jövőbe” ösztöndíjrendszer módosításáról, illetve a köztereket és kerékpárutakat érintő fejlesztésekről.

Az önkormányzati képviselők először a közterületeket érintő változtatásokat részletezték. Káldi Dávid az elnevezések módosításával kapcsolatban kiemelte, hogy a zsinagóga előtti tér mostantól Gábor Miklós nevét viseli. Mivel körzetében több épületet is érint, a településképi szigorításokat örömmel fogadta.

Szilasi Gábor a páterdombi közösségi térről szólva úgy fogalmazott:  a Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően a térség régi álma valósulhat meg. A politikus ezután a kerékpárút-hálózattal kapcsolatos beruházásokat ismertette. Bejelentette: a „Befektetés a jövőbe” programban elérhető maximális összeg a négyszeresére emelkedett. Ettől azt remélik, még több fiatal dönt úgy, hogy Zalaegerszegen folytatja tanulmányait. 

Szöveg: Nagy Jenő

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

H8uq22vywhU
# Kapcsolódó galériák