
Átadták a versenyképes járások támogatói okiratait
Több mint 2800 helyen valósulhatnak meg fejlesztések a következő hónapokban a Versenyképes Járások Program támogatásával. A zalaegerszegi térségben 55 település pályázata kapott zöld utat. A támogatói döntésről szóló okiratot a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben vehették át a kedvezményezettek.
Az egybegyűlteket Vigh László országgyűlési képviselő köszöntötte, aki hangsúlyozta: a mostani pályázat amellett, hogy plusz forráshoz juttatja az önkormányzatokat, erősíti azok együttműködését.
Megjelöltek a települések olyan dolgokat, mint a fűtéskorszerűsítés és épületfelújítás, amely plusz támogatást nyújt a kistelepüléseknek. Én nagyon örülök ennek, hiszen 76 település tartozik hozzám, három város: Zalaegerszeg, Lenti, Zalalövő és 73 falu. Most mintegy 55 település jut forráshoz. Aki pályázott, és olyan célt jelölt meg, az támogatásra volt méltó.
Bali Zoltán alpolgármester beszédében kiemelte: Zalaegerszeg különösen fontosnak tartja a térségi együttműködést, így üdvözlik az új kezdeményezést.
Zalaegerszegen is olyan projekteket tudunk most megvalósítani, ami nem csupán a város érdekét szolgálja, hanem egyben a térségét is, és az ide látogató Zala megyeieket is. Éppen ezért ebben a programban kettő projektre adtunk be pályázatot, mind a kettő nyert. Az egyik a könyvtárnak egy gépészeti felújítása, a másik pedig a színház korszerűsítése.
A támogatásról szóló okiratokat a falvak és városok vezetői vették át. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumot Czunyiné dr. Bertalan Judit képviselete a rendezvényen. Az államtitkár rámutatott, a Versenyképes Járások Program több tekintetben formabontó.
Megnyitottunk egy olyan támogatási lehetőséget az önkormányzatoknak, ahol tulajdonképpen azt mondtuk, hogy nem mondjuk meg, hogy mire adhatnak be fejlesztési igényt, az az elvárásunk van, hogy együtt gondolkodjanak, együtt tervezzenek, együtt működjenek, és egységes formát adjanak annak a térnek, ahol a mindennapjaikat élik.
A területfejlesztés folytatódik – jelentette be az államtitkár. A jövő évi költségvetésben 65 milliárd forintot különítettek el erre a célra.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg