
Októbertől szigorodnak a szemétszállítás szabályai – Frissítve
Október 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a szemétszállításban, miután a MOHU módosította az általános szerződési feltételeket.
Az új szabályok a hulladékgyűjtő udvarokat is érintik – írja az Infostart, a beol.hu és több társlap értesüléseire hivatkozva.
A megújult szabályok szerint a hagyományos, vegyes hulladékgyűjtő edénybe, azaz
a kukákba tilos lesz papírt, műanyagot, fémet, építési törmeléket, valamint elektromos és elektronikai szemetet helyezni.
Fontos előírás, hogy a kuka fedelének zárt állapotban kell lennie; a túlcsorduló szemét többlethulladéknak minősül, melynek elszállítása külön szolgáltatásként vehető igénybe.
Súlykorlát
A dokumentum súlykorlátokat is meghatározott a kukákra: a 60 literes edénybe legfeljebb 15 kilogramm, a 120 literesbe maximum 27 kilogramm, míg az 1100 literesbe legfeljebb 250 kilogramm hulladék helyezhető. Ha a kuka nem a szemétszállító hibájából válik használhatatlanná, azt az ingatlanhasználónak 8 napon belül saját költségén kell javíttatnia vagy pótolnia.
Lomtalanítás
A lomtalanítást a szolgáltatónak évente egyszer kötelezően biztosítania kell. Ennek során csak olyan háztartási hulladék adható le, amelyet a rendszeres szállítás során nem visznek el. Továbbra sem szállítanak el többek között építési törmeléket, elektronikai hulladékot, valamint az 50 kilogrammnál nehezebb, vagy 2 méternél nagyobb lomot.
Jelentős változás lép életbe a hulladékudvarok esetében is: 2026. január 1-jétől
az építési törmelék leadásáért fizetni kell.
A szabályozás a leadható hulladékmennyiségre is korlátokat szab: például naponta legfeljebb 4, évente maximum 16 gumiabroncs, míg lom esetében naponta 150, évente 600 kilogramm adható le.
Fotó: illusztráció/AI