
NVI: vasárnap este 8-tól érkeznek az eredmények, szoros verseny esetén egy hetet várni kell a végeredményre
A szavazatok megszámlálása a legtöbb szavazókörben 19 órát követően azonnal megkezdődik, így az előzetes eredmények publikálása – a feldolgozottság megjelölése mellett – várhatóan 20 óra körül indul – közölte honlapján a Nemzeti Választási Iroda.
Mindezzel párhuzamosan – április 12-én 19 órakor – a Nemzeti Választási Iroda (NVI) megkezdi a levélben érkezett szavazatok számlálását, melynek eredményét folyamatosan publikálja.
A külképviseleteken és az átjelentkezéssel leadott szavazatok, valamint a külképviseleteken leadott levélszavazatok legkésőbb a szavazást követő negyedik napig napok érkeznek meg a Nemzeti Választási Irodához.
Az NVI a levélszavazatokat megszámlálja, a külképviseleteken és az átjelentkezéssel leadott szavazatokat országgyűlési egyéni választókerület (OEVK) szerint szétválogatja, majd április 17-én, pénteken, átadja az illetékes országgyűlési egyéni választókerületi választási irodák részére, ahol a kijelölt szavazókörök április 17-én vagy 18-án számlálják meg azokat.
Fentiek alapján a szavazás estéjén a szavazatszámláló bizottságok és az NVI – a részvételi adatok függvényében – megközelítőleg az országos listára leadott szavazatok 92-95%-át, míg a szavazatszámláló bizottságok az egyéni választókerületi jelöltekre leadott szavazatok 94-97%-át fogják megszámolni.
Így szoros eredmény esetén előfordulhat, hogy néhány OEVK-ban, illetve az országos listán a szavazást követő hét végén, a szavazatok 100%-os feldolgozottsága mellett a szavazásnapi előzetes tájékoztató adatokhoz képest módosul a választás eredménye.
Fotó: illusztráció/AI